"Jobb egyszer látni valamit, mint arról tízszer olvasni." - Eötvös Lóránd -
Rólunk/Hírek
Múltunk
Jelenünk
Útjelző
Térképek
Kincsesládák
Túraleírások
Túraterv
Tagságunk
Fotóalbumok
Tárlat
Felhívás - 2%
Kapcsolat







  Délbánsági útvonalak: A Széchenyi-út

Megközelítés: Mindenképpen a Duna partján végigfutó és a Széchenyi utat hozzávetőlegesen lefedő DN57-es országúton kell végighaladni, melyre személygépkocsival, esetleg autóbusszal már Temesvártól rácsatlakozhatunk és Alsópozsgásnál (Pojejena) érjük el a Dunát.
Túrajelleg: Végigautózva a Báziás-Orsova távot és ki-kiszállva remek túrákat tehetünk, a sziklamászást vagy túrakerékpározást kedvelőknek akad itt bőven választék és a barlangászok sem maradnak látnivaló nélkül.
Szálláslehetőségek: Többnaposra tervezett itt-tartózkodás esetén, a Duna mentén felsorakozó panziókban lehet szállást foglalni. Báziás és Ómoldova között pedig, halászhelyek füves partjain sátorozni is lehet.



A hajózás megkönnyítésére Tiberius római császár i. sz. 33–34 során a szoros jobb partján egy 210 méter hosszú utat építtetett, ennek segítségével lehetett biztosítani a hajók állati erővel való vontatását a zúgókon keresztül. Példáját Traianus, Vespasianus és Domitianus is követték egy-egy újabb útszakasz építésével. A római építmények elpusztulása után a középkorban a hajózás gyakorlatilag alig működött ...
A drinápolyi békekötés nyomán a Porta elismeri a dunai kereskedelem szabadságát és hajók áthaladásának jogát a szoroson. Még ebben az évben (1829), Széchenyi István a következőket írja: "S hát a Dunárul mit mondjak, mely Magyarország számára látszik alkotva lenni, ha regulázva volna, s az 1829-ki esetek ügyesen hasznunkra fordíttatnának."
1830. június 24-én indult Pestről Desdemona nevű hajóján barátja, gróf Waldstein János és a már több ármentési munkálatot végzett neves mérnök, Beszédes József társaságában, hogy elgondolása lehetőségeit tanulmányozza.
1833 június 26-án írta alá az uralkodó Széchenyi al-dunai biztosi kinevezését, ugyanezen a napon kelt az a nádori kézirat is, amely Vásárhelyi Pált rendelte Széchenyi alá igazgató mérnökként, természetesen Széchenyi javaslatára.
1834-ben sikerült a legveszélyesebb zátonyokat kirobbantani, azonban a teljes szabályozást a korabeli technikai eszközök fejletlensége nem tette lehetővé. A munkát, a területet ekkor ellenőrzése alatt tartó Török Birodalommal való bonyolult külpolitikai helyzet is nehezítette.
Széchenyi ezért inkább szárazföldi teherszállító utat építtetett, mely nem csupán a hajók vontatását, hanem – hajózási idényen kívül – az árunak szekéren való szállítását is lehetővé tette. 1854-ben az al-dunai vasútvonal építésekor modernizálják Báziás kikötőjét is, majd 1856. november 1-jén elindul innen az első vonat Oravica felé.
"Báziás a magyar állami vasut egyik dunai végpontja és a dunai gőzhajózás egyik fontosabb állomása. Csekély, jelentéktelen helység, de nagy forgalomnak a központja. E falucskánál hagyja el a Duna a magyar lapályt, s tulajdonképen innen neveztetik Aldunának."
- ez áll a Délvidéki Kárpát Egyesület 1894-ben kiadott turisztikai kalauzában.
Az impozáns állomásépületből és szállodából álló épületegyüttes alig 50 éves fénykorának vége a kikötő jelentőségének csökkenésével kezdődött, majd az első világháború után a vasúti szállítás megszünésével folytatódott. Ma már csak az egykori Hotel Bauer romos falai lelhetőek fel, előtte a valamikori csinos Magdolna-kút lecsupaszított kávájával.

De jegyezzük meg: itt kezdődött a Széchenyi-út !
Báziás felől Ómoldova irányába haladva, gyakorlatilag az egykori Széchenyi-úton poroszkálunk.

Itt már nem emelkedett meg annyira a Duna vize (a Vaskapu I. vízlépcső és erőmű építésekor), hogy fenneb kellett volna költöztetni az utat.

Lépten-nyomon találkozunk a régi utászok munkájának nyomaival. Évszázados támfalakat látunk és nagy időket átvészelő kőből rakot útkorlátott.

A romlás persze beléjük kapott, helyenként javítgatni kellett (ez is látszik) és az úttestre időközben egy-két réteg aszfalt került.
Szinte minden útikönyvben azt olvashatjuk, hogy a Széchenyi-út egyetlen megmaradt szakasza a Baross emléktábla előtti néhány száz méteres útfelület.

Pedig - amint láttuk - ez Orsova felé tartva, csupán az utolsó helyszín ahol még egyértelműen a történelmi nyomvonalon lehetünk.

Az úttestet szélesítették, a folyó felőli szélére fémkorlát került és több, egyben jobb minőségű aszfalt is került az itt már főúttá avanzsált pályára.
A továbbiakban már csak képzeletben követhetjük a Széchenyi-út vonalát. Az eredeti úttest a Duna hullámai alá kerültek, Orsova felé haladva, egyre mélyebbere. Az út melyen haladunk (DN57) egyre feljebb és egyre mélyebben a sziklafalbül kirobbantott terepen halad. De a táj szinte változatlan, ugyanúgy öleli magába a megdúzzadt folyamot mint évszázadokkal ezelőtt. Még láthatjuk Drankó várának maradékait, a lerobbantott csücske hiányában is méltóságos, a folyóba mélyen benyúló Grében hegytömböt, megálhatunk fényképeket keszíteni a Háromtorony erőd szintén romló és szüntelenül rombolt falainál ...

Végül a Kazán-szoros két szorulatát is csodálhatjuk a Nagy- illetve a Kis-Sukár tetejéről. Amennyiben pedig van elég időnk vízijárműre szállva, megtekinthetjük a sziklafalat melynek víz alatti részén még mindig ott van a Széchanyi emléktábla. A víz fölött pedig mindig van valami jel, zászló, virág, vagy többnyelvű másolat ...
A Kazán-szoros hatása alól épphogy szabadulva, még egyszer leállhatunk, hogy a szemközti parton megnézzük a sziklaperem fölött (eredeti helyéről kivésett és kiemelt) Trajánusz-táblát. Ez megmenekült, mert meg akarták menekíteni ...

Orsováig már nem sok látnivalónk akad, Dunaorbágynál (Eselnita) az út eltávolodik a Dunától és egy szerpentines szakasz után belebukik Új-Orsova nyüzsgésébe. A régi várost hiába is keresnénk, elárasztása előtt a Varsói Szerződés néhány tankhadosztálya egy hadgyakorlat során földig rombolta azt ... Az új, modern stílusban megépített római-katolikus templom előterében viszont emléktábla fogad: egyszer itt járt a Szent Korona !



Az útvonalpontok és track-ek letölthetőek innen:        

A Széchenyi-út mai, hozzávetőleges nyomvonala: