"Jobb egyszer látni valamit, mint arról tízszer olvasni." - Eötvös Lóránd -
Rólunk/Hírek
Múltunk
Jelenünk
Útjelző
Térképek
Kincsesládák
Túraleírások
Túraterv
Tagságunk
Fotóalbumok
Tárlat
Felhívás - 2%
Kapcsolat







  Délbánsági útvonalak: Az ágyú útja

Megközelítés: Személygépkocsival, vonattal, esetleg autóbusszal Resicabányáig. Innen kisautóval vagy kerékpárral járható be a közvetlen célterület: Resica/régi városrész, Szekul, Bogsánbánya.
Túrajelleg: Járművekkel megközelített célpontok látogatása gyalogos séták révén, talán ez a legmegfelelőbb, de a variálás lehetősége természetesen most is adott.
Szálláslehetőségek: Többnaposra tervezett itt-tartózkodás esetén, elsősorban Resica panziói és szállodáis között lehet válogatni.



Resicán 1771-ben begyújtják a „Franciscus” illetve „Josephus” névre keresztelt két kohót, melyek létesítésétől számolják a város iparának történelmét.
A XIX. század derekán Resicán már a szükséges korszerűsítésekről szólnak a tervek és a település zömmel németajkú lakossága elindul a polgárosodás útján. Elkezdik az üzemek átállítását a Domány és Szekul bányáiban kitermelt szén használatára.
A császári és királyi központi bányaigazgatóság döntése nyomán Resicabányára érkezik
Zsigmondy Vilmos,
a gyógy- és ártézi vizek későbbi feltáróját, hogy növelje a szénkitermelés hatékonyságát.
Ilyen körülmények között találkoznak a helyi lakosság törekvései és a ‘48-as forradalmak eszméi. A márciusi pesti események és mozgalmak hírére Resicabányán is (a kép baloldalán látható egykori épületben) megszer-
vezik a nemzetőrséget (Bürger-Garde), mely 173 tagot számlált és – szinte egytől egyig német ajkú – 18-tól 55 éves korig terjedő önkéntesekből állott. Parancsnokuk Georg Herglotz lett, a szekuli bányák bérlője.
Zsigmondy Vilmos meglátása és javaslata nyomán, az ágyúöntésre is alkalmas öntőde néhány műhelyét átállítják a délvidéki csatározásokban jeleskedő honvédcsapatok tűzérségi egységeinek ellátására. Elsősorban 3, 6 és 18 fontos lövegeket és a hozzájuk tartozó lőszert gyártanak.
A Habsburg-házzal való szakítás nyomán, a karánsebesi határőrezred császárhű parancsnoksága visszarendeli embereit és fegyverletételre, illetve a gyárak vezetésének átengedésére szólítja fel a resicai forradalmárokat. Ennek megtagadása után bizonyossá vált, hogy a fegyveres osszecsapás elkerülhetetlen.
Az első támadás nem sokat váratott magára. Karánsebes felől Appel császári tábornok csapatai november 14-én három oszlopban indultak támadásra Bogsán ellen. A négy századnyi granicsárt mintegy 2000, a környező román falvakból toborzott felkelő kísérte. Egy egész napos küzdelem után, sikerült visszavonulásra kényszeríteni a császári túlerőt.
A harcokban jelentős szerepe volt a könnyen és hatásosan mozgatható 3 és 6 fontos resicai ágyúk tűzerejének.
Az események emlékére, Bogsánbánya lakossága 1875-ben egy obeliszket állított fel a település főterén.
Az obeliszket 1923-ben nyilvánították nemkívánatosnak, de menedékre talált a temető egyik jelentéktelen sarkában. Innen került - restaurálás után - 1995-ben előkelőbb helyre, póttáblával ellátva, hogy azóta Március 15.-én rendszeresen megkoszorúzzák.
A mai városháza elé 1910-ben egy honvédszobor együttes szobrát állították. Ezt szintén 1923-ban tüntették el talapzatáról, melyre utólag a Bottlik Tibor által készíttetett román katona szobra került.
(lásd az alábbi képeket)
Hiánypótlóként az 1960-as években, az akkori városvezetés, állított egy sziklatömbre faragott emléktáblát. A kizárólag román nyelven felvésett szöveg, lehet hogy diplomatikus, ám a történelmi hűséghez nem sok köze van.
December 24-én általános támadást indítottak a császáriak Resica ellen. A források szerint 10 - 12000 környékbeli népfölkelő segítette előretörésüket. Ennek ellenére, egy ideig sikerült semlegesíteni a túlerőt: elsősorban a Georg Herglotz által személyesen vezényelt „Baba” ágyúnak, illetve a főutcát lezáró Fehér kapitány honvéd-csapata helytállásának köszönhetően.
Az ostromlók a továbbiakban, kihasználva a farönkszállításra kialakított csatorna- és zsiliprendszert, elterelték a települést átszelő Berzava vizét. A folyó magaspartjának takarásában ezután a császári csapatok átkelhettek az ágyúk belövési területén, lényegében a védők hátába kerülvén. Ettől fogva a csata kimenetele többé már nem volt kétséges.
A harcokban 80 resicai nemzetőr és honvéd vesztette életét, Georg Herglotz is halálos sebet kapott. A betörő ostromlók felgyújtották a várost mely szinte teljes egészében odaveszett.
A nemzetőrség túlélői és a katolikus lakosság nagy része a szomszédos krassován falvakban talált menedéket. Maga Zsigmondy, a vasmű pénztárát és néhány fontos okmányt is menekítve, Dognácskán keresztül jut el Oraviczára ahol a szállítmányt beszolgáltatja a bányaigazgatóság pénztárába.
A hadihelyzet változása nyomán, 1849 májusában visszatér Resicabányára és a sebtében helyreállított műhelyekben egy ideig még folytatja az ágyú- és golyóöntést a magyar hadsereg részére.

Az események után, a császári csapatok magukkal vittek két zsákmányolt kisebb ágyút, melyeket a karánsebesi kaszárnya udvarán tettek közszemlére.
A kiegyezés után - a Herglotz család illetve a resicai üzemek dolgozói előbb egy fakeresztet állítottak, majd annak álagromlása után egy feszülettel ellátott impozáns fémkeresztet emeltek az Ágyú-hegyre, melyet 1874 június 29-én szenteltek fel.

Temesváron 1872-ben, Ormós Zsigmond temesi főispan kezdeményezésére és közreműködésével megalakult a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulat, majd nem sokkal később a Délmagyarországi Természettudományi Társulat

Petheő János postafőigazgató felhívása nyomán pedig, 1892-ben megalakult a Délvidéki Kárpát Egyesület.
Rétay Sándor posta- és távirda tanácsos, a későbbiekben posta- és távirdaigazgató, a Délvidéki Kárpát Egyesület választmányi tagja, családi kapcsolatait is kihasználva járult hozzá a temesvári múzeum gyarapodásához.
Veje, Teimer Oszkár tüzértiszt, pályafutását a temesvári hadtest tüzérezredénél kezdte, majd Lugoson folytatta karrierjét. Mint a kaszárnyákba bejáratos tisztnek, tudomása lehetett a Karánsebesen porosodó 48-as ágyúról.
Innen a források egyértelműen jelzik, hogy amint az lehetségessé vált, a tábori löveg 1908-ban Rétay Sándor közreműködése révén került a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulat múzeumába.
Az 1970-es években a város urainak eszébe jutott turista attrakcióvá tenni a pattantyút és kihelyezték a Teréz-bástya előterébe. Ez láthatóan nem használt neki, sokszor érte meg a reggelt felfordítva, a környékbeli vendéglő-látogatók virtusának köszönhetően. Legnagyobb veszély mégis 1990-ben fenyegette, mikor a zavaros állapotokat kihasználva, hamis papírokkal egy vállalkozó olasz állampolgárnak próbálták eladni, de a vámosok éberségét nem kerülte el a “nagy puska” látványa ...

A képen az ily módon közszereplővé előléptetett ágyú, az akkoriban szárnyait bontogató Phoenix együttes tagjai körében.
Ezek után a városi tanács határozatban tiltotta meg az agyú kivitelét a múzeum zárt teréből.

Napjainkra viszont, az 2021 során esedékes Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat fényesítése érdekében, készítettek egy bronzból öntött másolatot, melyet szintén a Teréz-bástya árkádja alá helyeztek.

Majdnem olyan, látványos ez is, cikkeznek is róla - lassan bevonul a köztudatba.



Az útvonalpontok és track-ek letölthetőek innen:        

Az ágyú által megtett út: